Reméljük hogy a főhős és szerelme sosem vállal gyereket – Oldboy filmelemzés –

                                           ,,A bosszú a legjobb gyógyír a sebzett szívre“

Hangzik el a filmben a főhős gondolataként melyet magával oszt meg. Innen már tudni is vélhetjük hogy egy tipikus bosszúfilmmel van dolgunk, de nagy tévedés lenne beskatulyázni, mert valóban bosszúfilm az Oldboy, de nagyon nem tipikus!

Oh Dae Su pokoljárását mutatja be, akit 15 évig bezárva tartanak egy lakásban, majd miután hirtelen újra szabad emberré vált, elindul hogy felkutassa azt aki tönkretette az életét, és bosszút álljon rajta. De a bosszú nem is biztos hogy az ő kezében lévő fegyvert jelenti…

Park Chan Wook rendezésében egy idegtépő, elborzasztó, drámai thrillert kapunk, amihez bizony időnként gyomor is szükséges. A film a rendező Vendetta című három különálló részből álló trilógia középső, és a legerősebb darabja is egyben. Alapként az azonos című manga szolgált.
Kitűnő operatőri munka jellemzi a filmet, egészen érdekes képi megoldásokat láthatunk. Talán a legemlékezetesebb az ikonikus, két dimenziós hatású, kalapácsos-verekedős jelenet. Annyira valódinak tűnik, hogy nézőként is érezhetjük a fájdalmat, az izzadtságot, főhősünk kimerültségét. Nagyjából 30x-os túlerővel megy szembe a hátába állított késsel…

A filmnek van egy azonos című reprodukciója is, ami Spike Lee rendezésében készült el 2013-ban. A történet azonos, viszont töredéke sem jön át abból amit az eredeti 2003-as filmben látunk, a szellemiségét nem igazán sikerült eltalálni, úgyhogy megtekintésre nem ajánlom.

Főhősünkkel Oh Dae Su-val(Choi Min Sik) egy rendőrörsön ismerkedünk meg erősen ittas állapotban huligánkodik, majd miután elengedik, egyik pillanatról a másikra mintha a föld nyelné el, eltűnik az utcáról.

Egy kis lakásban találja magát, amit őrök vigyáznak és egyezkedésre cseppet sem hajlamosak. Ez a lakás lesz 15 évig a kizárólagos otthona, ez idő alatt nem hagyhatta el egyszer sem. Nem kap támpontot, magyarázatot senkitől. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a televízió, ahogy mondja:
,, A televízió tévé óra és naptár. Egyszerre az iskolád, az otthonod, a templomod, a barátod… és a szeretőd.“
A tévéből tudja meg hogy a feleségét megölték, és ő a gyanúsított. Fogvatartói etetik, itatják, életben tartják hogy szenvedtessék. Bezártsága ideje alatt próbál rájönni ki börtönözhette be ilyen kegyetlenül és miért akarhatta tönkretenni az életét? Az őrület határán egyensúlyoz, a bosszúban való hite az egyetlen dolog ami életben tartja.

Érdekes csavar hogy már a film közepe táján felfedi magát fogvatartója, Lee Woo jin. Persze Woo jin tisztában van vele, hogy ettől még Dae su nincs közelebb a megoldáshoz lévén hogy nem ismeri fel az arcát. Ezzel is húzott egy váratlant a rendező a műfaj kliséit lesöpörve az asztalról.

,,Ha a bosszúm beteljesítem, lehetek-e még a régi Oh Dae-su?“

Egyáltalán lehet-e még teljes értékű ember valaki ennyi megpróbáltatás után , amit ki kellett állnia? Hozzátenném, ezen a ponton mikor elhangzott a kérdés, még közel sem volt vége a szenvedésnek. 
A választ valószínűleg már ő is tudta az elejétől kezdve, pedig akkor még sejtelme sem volt mi vár még rá…

Persze szabadulása után nincs B verzió, elindul a régóta várt bosszú hadjárat. Nekünk csak hátra kell dőlni…

                                                                                     Dae su és Mi Do nyomozásban

Oh dae su megformálója Choi Min sik fantasztikus, abszolút átadja a bosszúvágytól fűtve, mindenen keresztül zakatoló főhős szerepét. A bezártság és családja elvesztése megtörte, szinte a józanész határán egyensúlyoz, próbálja átlátni helyzetét. A bosszúvágy ami benne dolgozik, nem hagyja hogy összezuhanjon, inkább edz, fejleszti magát. Életének egyetlen célja megtalálni nemezisét és ezáltal a végső megnyugvását, mert más alternatívája nincs, csak előre megy és a szemellenző bizony kitakarja a valóságot a katartikus fináléig.
Alakítását a legjobb színésznek járó díjjal jutalmazták a Baeksang Arts Award és a Grand Bell Awards díjátadókon is, azt hiszem teljesen jogosan.

Színészkolegája Yu ji-tae nem kevésbé zseniális, bár nem ismerték el annyira mint a másik főszereplőt. Pedig az a finomság, amivel életre kelti Lee Woo Jin karakterét egészen elképesztő. Gyermeki lelkesedéssel végig egy izgalmas játéknak tekintette Dae Su elleni mesterien eltervezett bosszú hadjáratát. Terelgette maga felé, ajtót nyitva engedte be magához, égett a vágytól hogy a leszámolásnál bemutathassa iszonyatosan beteg művét. Egy megnyerően mosolygó, kitűnő modorú pszichopata gyilkos. Viszont néhány jelenetben, flashbackben látni a fájdalmat az arcán, amit a nővére elvesztése okozott neki. Öngyilkossága pedig egyértelművé teszi, hogy bosszúhadjárata végeztével nem maradt már többé életcélja.

A lezárásánál Lee Woo Jin tudtára adja Oh Dae Su-nak hogy bizony rossz kérdésre kereste a választ. Szabadon engedésének oka legalább olyan súlyos volt mint bebörtönzésének indítéka. Újabb és újabb dolgok derülnek ki a múltról és vele párhuzamosan a jelenről is. Egyik groteszkebb mint a másik, iszonyatos a kérdés és gyomorforgató a válasz, Dae Su pedig egyre mélyebbre süllyed saját bűneiben. Tettei, – akár közvetlenül akár közvetve – több embernek is szenvedést okoztak/okoznak.

A film szenvedéstől és erőszaktól tocsogó története végén mégis van valami művészi szépség.   

A boldogság megtalálásának egy olyan módja amely felülír fájdalmat, szégyent, társadalmi normákat és elfogadja a mások által elfogadhatatlan tényeket. Dae su nem akar már mást csak boldognak lenni azzal akibe beleszeretett. Ezzel gyakorlatilag Lee Woo Jin utolsó hozzá intézett mondatát fogadja meg; bármilyen iszonytatónak is gondolta ezt előzőleg. Többször visszatérő jelenség a filmben a hipnotizáció, amely Dae Su boldogságának végső záloga is. Valószínűleg kissé túlzott ahogy a film ábrázolja az eljárás hatásosságát, de a történet szempontjából ügyesen használták fel.

Az Oldboy egy kivételesen erős film, bosszúról, gyászról, kegyetlenségről, múltbeli bűnökről, sorsfordító hibákról/döntésekről és a feltétel nélküli szeretetről. A stílusa nyers, véres. Erőszakos jelenetekből nincs hiány(például főhősünk saját nyelvének levágása). Meggyötör és a földbe döngöl, mindezek ellenére a film története, etikai határfeszegetése érzelmi mélysége székhez szegezi a nézőt. Egy elborzasztó, letaglózó szenvedéstörténet, amelyben mégis van valami művészi szépség. – A maga beteg módján – .

                                                                                                        Vége